Hétfőn 8-ra mentünk be a suliba, onnan busszal Ceglédre. Rövid ofő. órával kezdtünk, gyorsan megbeszéltük a fontos infokat. Nekem volt a legnagyobb bőröndöm, mindenki megbámulta. (xD) Kinyitották, és csodálkoztak, hogy mennyi lila cucc van benne. A teremben meg akkorát büfögtem, hogy mindenki elkezdett röhögni. :D
Aztán kimentünk, de még nem jött a busz. Zenét hallgattunk, metáloztunk, (xD) majd végre indultunk. Másfél órát késtünk. Kipakoltunk, megnéztük a helyet. Volt TV, aminek mindenki örült, meg csocsóasztal. Megkezdődtek az óráink, gyakoroltuk az életmentést, énekeltünk, egymás rajzait cserélgettük, és firkáltuk (xD), de kaptunk feladatokat is. Utánna kihívás volt, amin különböző feladatok voltak, pl. ki tud több ruhát adni egy adott személyre, időre. Nekünk lett a legtöbb ruha, Bazsinak biztos melege volt. Utánna még voltak óráink, aztán vacsoráztunk. Jött a "Ki tud többet Ceglédről?" vetélkedő. Eléggé elrontották, mert valamikor siettek is, meg félrebeszéltek. De mi egész jók voltunk.
Lámpaoltás következett, amin mindenféléről beszélgettünk, és eléggé hangosak voltunk. Akkor hirtelen megszólalt valami éles zaj, és benyitottak hozzánk, hogy "Cukoreső"! Mi meg azt hittük, azért jönnek be, mert zajosak voltunk. (xD) Mindenki, mint az őrült, szaladt ki, és magasról szórták a nyalókát. Én csak egyet találtam. (xD)
Második nap punnyadva keltünk. Gyorsan átöltöztünk, mert szobaszemlével kezdtek, de nálunk akkora volt a kupi, hogy be se néztek. :S Utánna reggeliztünk. Kisvasúttal mentünk kirándulni. *_* A csapatoknak feladataik voltak a következő kiránduláson. Mi a fotós csapatba voltunk, és minden helyi nevezetességet le kellett fotózni a Református Nagytemplomban, a Dobmúzeumban, a Szabadság téren stb.Utánna kezdődött az ebéd, majd számháború. (Yeeee :D) Enikővel vöröskeresztesbe vannak róla emlékeink.♥
De kb. csak 5 percig tudtunk játszani, mert előbb jött a lovaskocsi. Amikor visszajöttünk, meg már mindenki csalt, úgyhogy le lett fújva. :S
A lovaskocsiban volt két szélső pad, meg egy középső. Én a középső legelején ütem,úgyhogy jól láttam mindent. (xD) Énekeltünk, de a göröngyös úton nehéz volt. Valaki meg félt, hogy kiesünk. (xD) Aztán Bazsi megszólal: "Gina, a ló." Ránézek, erre ilyet szól: "Nem, komolyan Gina a neve, most mondta a bácsi!" Én meg megkérdeztem, és tényleg Gina volt az egyik ló. Aztán hazaértünk, megvacsoráztunk, majd átöltöztünk a discora, ami egy karaokival kezdődött. Utánna egy kicsit beindult, de nem volt nagy szám.
Ugyanúgy reggeli, szobaszemle (ismét nem valami jó eredménnyel...)utánna egésznapos kirándulás volt, mindenféle múzeumokba. Amikor hazaértünk (kb. 5 után), kitalálták, hogy dalszöveget kell írni, és megtanulni, de előtte volt még egy kis karaoke. A 67-es úton c. szám ritmusára írtunk, aztán megtanultuk. Utánna (már sötétbe) esti feladatok voltak, amin papírcetnikre tő szavak voltak írva. Az egész mondat az lett, hogy előkell adni a dalt. Felmentünk a színpadra, és ringatózva elénekeltük az igazgatónak és az ofő.-nek. Majd bementünk az előadóterembe, (ahol van a csocsóasztal xD) leültünk a földre és videóra felvéve újra elénekeltük a dalt(megint ringatózva). Utánna megnéztük gyorsítva, ahol mindenki más irányba gyorsan ringatózott, mire Viki megszólal: "Milyen cukik
vagyunk!" mire elkezdtünk röhögni, és az osztály szétszéledt, de a közelben maradt mindenki. Kimentem kicsit a levegőre, és látom, hogy Kata sír, és Rena vigasztalja. Megkérdeztem tőle miért, és Rena mondta, hogy Kata meghatódott. Én meg szétnéztem, eszembe jutottak az emlékek, és én is elkezdtem sírni. Erre mindenki sorra domino-elv szerint. A végén már az egész nyolcadik évfolyan ringatózva, sírva énekelt...
Nem tudom, mi lesz így velünk ballagáson, ha már most mindenki sír. Márcsak 2 hónap...
Szeretlek titeket srácok!♥
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése